Az ősz, akár egy szétnyomott bogár
úgy átitat papírt, hasonlatot
egy rég nem olvasott könyv oldalán,
amíg a délutánt bogozgatod,
aztán zuhany, és nézed melleid,
ismerni véled minden ívüket,
de nem tudod, mit ujjad megtapint,
saját határ vagy elvadult szövet.
Tükörre nyitsz kezeddel ablakot,
mögötte csempefal, a kád, szemed,
mire lehűlt világod elhagyod,
már nincsen ablak, nincs többé keret.
