Az egyikben kétszemélyes ágy uralkodik, közepén alszik ő,
a másikban, egy másik kétszemélyes ágyon balra szorulok,
így sem hagyhatok elég teret, hogy elférjen hűlt helye.
Az én szobámban bíbor pletyka, az övében leander áldozza fel leveleit,
hogy magját a parketta réseibe szórhassa.
Amikor alszik, nem ér hozzá más,
csak a párna, a takaró, a tágas tér, az ajtó és a falak,
a becsukott ablak, kirekesztett hajnali madárzaj, induló autó,
a reggel gyomorkorgása, motorikus mozgás hangja.
Nem ér el hozzá más,
csak az, amitől ébren szabadulni szeretne,
csak az, amibe álmában kapaszkodik.
A legkisebb zajra is felriad - elcsúszott szellemképe ilyenkor helyére siklik -,
igazságtalan részese lesz mások éjszakai történetének,
az ágyában fekszik kiszolgáltatottan,
mialatt valaki felkel inni, meztelen női test neszez,
félretett, nyitott könyv a földre csusszan, becsukódik,
nem tudni, hol szakadt félbe a történet.
Nem alhatok vele, a másik szobában fészkelem be magam
másik párna, takaró közé, tágas térbe, nem ér el hozzám semmi nesz,
csak az elalvás előtt olvasott könyv története szivárog be lassan éjszakámba.
Felkiáltok, mikor álmomban szabadulni szeretnék,
ő átrohan, belé kapaszkodhatom, amíg felébredek,
amíg a világ érinthetővé formálódik:
székké, hanyagul odavetett ruhadarabbá,
ajtóvá, fallá, meztelen férfitestté
- fehér bőre dereng a sötétben,
könyvből kihulló retúr vonatjegy.
