Már egyre nehezebb elviselni, hogy eljárnak otthonról,
talán isznak is.
Vigyázni kell az idejükre,
még annyi dolgot kell elhagyniuk,
pénz, kulcsot, mindent,
és elfelejteni a többit, először irni, majd olvasni,
ismerni főneveket, igéket, neveket, a lét minden alakját.
Szemük opálosodik, akár az ezerszer összehajtott zacskó,
benne, akár kis flakonban tealerakódás a fény.
Majd a végén mindent tisztába kell rakni, a helyére,
nippek közé a polcra, akár egy régi képet,
akár nagyanyám porcelán csípőforgója mellé,
a földbe a megkeményedett koponyát.
