I.
Mondat nélküli kérdőjelet ír le az ujjad,
amíg a mellemen, köldökömön át elér a sávig,
ahol véget ér a látható. Meg kéne ritkítani
a közénk szorult elhallgatásokat,
de te sosem szerettél tudni, csak a felszínt borzolod.
Meg nem sérthetsz sem szóval, sem tettel,
sem a kisollóval, ha megengedem,
hogy lábamon levágd a lakkozatlan körmöt.
Amíg fizetek, mögém valaki teát, citromot, teatojást pakol,
ahova megy, ott biztos nincs még semmi, csak egy kis édes.
II.
Hetek alatt bizonytalan felkiáltójellé egyenesedett a hetyke kérdőjel íve,
amit leírna ujjad nyakamtól ágyékomig.
Elvékonyodtam, a csont már a felszínhez közel,
mint megszopogatott kakasnyalókában a hurkapálca -,
évek óta nem voltam ennyire súlytalan.
Lassan odalesz, amit még előtted tettem félre rosszabb napokra,
aztán a többi, amiket veled.
Nélküled, ha mást már nem áldozhatok fel,
majd hetente vágom letört hajamat, körmömet.
Este víz, alma, reggel sajt, kenyér, ennyit veszek magamhoz,
nyelvemről leázott régen a cukorpiros.
