Haját sugárba rendezi a párna,
alig takarja péniszét a géz.
Katéterén üzen másik világba:
amit a ragtapasz ölel hiába,
magának így is elvesző egész.

Tagolja perceit uzsonna, rejtvény,
hiánytalanná lesznek számsorok.
Mi hátravan, két hétnyi téli napfény
- akár a híg tea linóleumra -,
fagyos bőrére langyosan csorog.

Fakult a metszet reprodukciója,
keménypapír, a széle vág, akár
a kerti út, árnyék csöpög a hóra
(még nem sajog a seb, sötét vonal a felszín),
az ágy mögött szimmetrikus a táj.