Vázak
A szomszédban egy nő most hangosan zokog.
Ismerem, többször láttam már a lépcsőházban,
arca gyakran püffedt, szederjes, biztosan iszik,
ha találkozunk, mindig köszönünk,
s ha az erkélyen üldögél, bólintok felé.
Most valaminek nekiütközik
(egy konvektorszellőző mögé szorult verébfióka csapkodása).
Korábban aprócska anyja kiabált,
sosem tudtuk, valódi fájdalmában magának, a külvilágnak?
Már egy ideje nem látom letopogni a dombon
(törékeny teste, akár egy denevér bőrén áttetsző csontozat).
A szomszédban a nő most talán őt siratja,
nem tudom, harsány, elengedett zokogása sajátja, a külvilágé?
Vagy nekem szól, aki magam elé tartok húsz centi vastag, hófehér falat
és másfél méternyi levegőt, elszigetelést, beszippantható, meleg semmit.
(Vattába fektetjük, így dobozoljuk be egyenként a kifőzött patkánykoponyákat.)
