Még nyers.
Kicsi dal
A járdán madárszarsziget lett,
felette valami élni kezdett
a szemétben, ágban, tollban,
valami van, mi nem tudja, hogy van.
Pihegő bőrén nyirkos toklász,
amit a hűtőpultban is látsz,
a feszült, vékony fóliában,
egészen más inerciában.
Így szép, így szép,
kicsi dal, kicsi dal.
Majd lehet, hogy egyik reggel
egy földön remegő testtel
kell elszámolni magadban.
Felvegyem vagy békén hagyjam,
vajon van még benne élet,
vagy csak a szél fújja a pihéket?
Végül úgy teszel semmit, mintha
már semmi sem volna vissza.
Így jó, így jó,
kicsi dal, kicsi dal.
Vagy felnő majd számolatlan,
eget sem felborzoló alakban, (?)
és ha nem esik le az ágról,
nem tudja senki, hol van, hogy van.
Majd ha asztalodról elfogy minden,
borod, cigarettád, kenyered sincsen,
abban a részeg pillanatodban,
megláthatod, hogy van, hogy ott van.
Így szép, így szép,
kicsi dal, kicsi dal.
Valamit enni kell, hát csikket csipked,
s te a morzsát, mintha kincsed
csak annyi kis kenyér lenne,
amit egy madár is megehetne.
Koppan a körmöd, csőre koppan
de csak a semmi az, ami ott van,
és úgy látod, olyan tisztán,
ahogy a saját arcod is ritkán.
Így jó, így jó
kicsi dal, kicsi dal.
Ebben a zsákutca mozdulatban,
mint kábeldoboz a falban,
ott van a tér bezárva,
kopogtass körbe, hátha.
Így jó, így szép,
kicsi dal, kicsi dal.
