Patchwork takaró (javított verzió)
Az érzéstelenítés után nyelveddel kutatod
az elharapott, idegen szájat,
fintorod közben rózsás nyál csordul,
mint álmodban a párnára
(amelyet annak idején,
csak próbaképp,
mintha más érzéketlen szája lenne).
Nem tudni, part vagy tengerfenék a szikla.
Bennem lesz lepedőnyi a múlt,
ami elfér ma tenyerem alatt.
Lili felsír.
Felébredek, de mellemre csak az olvasólámpa hajlik,
egy mozdulat, és visszabukja rám, mit addig kiszívott,
köldökömre csurran a fény. Az ágy, a szék, a hely,
már megint semmi nem igaz.
Nem tudni, part vagy tengerfenék a szikla.
Bennem lesz lepedőnyi a múlt,
ami elfér ma tenyerem alatt.
A tömeg árad-apad-árad,
a posta előtt alkoholtól márványos női combok,
rajtuk ezernyi bíbor hajszálrepedés,
széttárt legyezők,
visszerekkel viaskodó szoborcsoport a sok láb,
de hiába, mindent visszavesz a víz,
elfogy a pénz és eltelik újra a hónap.
Nem tudni, part vagy tengerfenék a szikla?
Bennem lesz lepedőnyi a múlt,
ami elfér ma tenyerem alatt.
A cipőből kikandikál az ujj,
a köröm, a láb, a lábfej remegő kézzel szétkent-tiszta lakk,
üres templomban a pap kezében imbolygó kehely,
s a bor, mint pár csepp vér, a lábára hull.
A képet innen loptam:
http://www.dallasartsrevue.com/members/B/RBarnard/Rita-Barnard.shtml
